Bemutatkozás

pnandras

Tisztelt Látogató!

dr. Pászti-Nagy András ügyvéd vagyok, diplomámat az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szereztem 1999-ben. Négy év ügyvédjelöltség után, amelyet dr. Péterfy Gabriella ügyvédnőnél töltöttem, 2003-ban szakvizsgáztam, azóta egyszemélyes ügyvédi iroda keretein belül dolgozom.

Elsődlegesen polgári jogi ügyekben járok el, így különösen szerződések kötésével, cégek alapításával és képviseletével, polgári perek vitelével foglalkozom, de munkajogi és közigazgatási jogi területről is kapok megbízásokat. Angol és olasz nyelven tárgyalási szinten beszélek.

 

Rövid bemutatkozásként csak annyit fűznék hozzá a fent leírtakhoz, hogy hitvallásom az ügyek békés, minden fél megelégedésével való lezárása. A közhiedelemmel ellentétben sokan vagyunk ügyvédek, akik nem kizárólag a pereskedésben látjuk a viták megoldásának lehetőségét, illetőleg amikor a per megindítása szükséges, annak során is bármikor “nyitva kell hagyni az ajtót” egy esetleges megegyezésnek.

A nem jogvitás ügyekben, úgy mint szerződések, megállapodások, törekszem rá, hogy a jogszabályok adta keretek között megpróbáljuk az ügyfelekkel megtalálni a legnagyobb mozgásteret, hogy végül ne úgy érezzék, olyasvalamit írtak alá, amely nem felel meg mindenben az ügyleti szándékuknak.